2014. július 21., hétfő

1. nap. Érkezés Lloret De Mar-ba, ismerkedés az otthonunkkal.




Indulás a reptérre

Hajnali 3-kor végeztünk mindennel. Letusoltunk, aztán fél óráig pihegtünk, majd  röviddel 4 előtt jött a taxi. A kocsi rendelésekor azt tapasztaltam, hogy a korábbi évektől eltérően már nincsenek fix árak a reptérre/reptérről. Minden taxitársaságnak egységes km-tarifája van, és annyit kell fizetni, amennyit az óra mutat.






Út közben a taxis "bácsi" megosztotta velünk huszonévvel ezelőtti fegyveres kirablásának rémisztő történetét. Kompenzációként mi előadtuk a csereotthonos sztorinkat.
A reptéren  a szokásos ceremónia következett.  A gép időben indult, mi pedig  próbáltunk aludni, de kevés sikerrel.

Barcelona  -El Prat repülőtérről Lloret de Mar-ba

Megérkeztünk Barcelonába, a pultnál felvettük a kocsi kulcsait, és irány a parkoló! A GPS-be betápláltuk a szállásunk címét. A  kb. 70 km-es utat 1 órára taksálta a szerkezet, akár fizetős autópályán, akár nem fizetős autóúton tesszük meg. Még nem ismertük a pályadíj-fizetési módokat, így azt feltételeztük, hogy itt is matricás rendszer van, mint nálunk. Mivel lövésünk sem volt, hogy hol lehet venni matricát, így egy esetleges fizetős szakaszra való matrica nélküli ráhajtást megelőzendő, a nem fizetős szakaszt választottuk. Utólag visszagondolva, rosszul tettük. Egyrészt, mert az 1 órás útból 2 lett, másrészt fizetős kapuk vannak, tehát nem tudtunk volna "rossz útra tévedni".

11 után megérkeztünk a házunkhoz. Silviáék (a spanyol család) a kulcsot már előzőleg odaadták Dóri lányunknak, aki a heti 2 szabadnapját elcsúsztatta, így aznap meg a következő nap együtt tudtunk lenni. A mélygarázsból felcuccoltunk a minden szempontból tökéletes lakásba: egy nagy nappali, kis konyha teljesen felszerelve, 2 háló és egy nagy, belső udvarra néző terasz, ahova ki tudunk ülni kajálni vagy beszélgetni. A belső udvarban 2 medence, körülötte padok meg szép zöld fű. Volt még egy nagy közös pincehelyiség ping-pong asztallal, kondigépekkel, fotelokkal, TV-vel, HiFi-vel. A medence és a környék mind gondosan rendben volt tartva. Egy kicsit frászban is voltam, hogy a mi lakótelepi lakásunkat, meg a városközponttól való távolságot hogyan viselik a spanyolok. Szerencsére 2 nap múlva csupa vidám mosolygós fényképet küldtek Budapest klassz helyeiről, és megnyugtattak, hogy minden rendben. Huhhh, nagy kő pottyant le.....
Átmentünk a szomszédos Consum szupermarketbe, itt bevásároltunk reggelire meg vacsorára, és ebédre is vettünk félkész pizzát. A kajaárak kicsit drágábbak, mint nálunk, de azért annyira nem vészesek. Óriási tengeri herkentyű választék volt. Mondjuk ez ránk nem hatott különösebben :)


Ebéd után elmentünk a gyerek szállására, ami a városközpontban, egy saroknyira a  szállodájától volt. Amíg ő a cuccait szedegette össze, mi bóklásztunk a boltokkal teli utcákon, aztán beültünk egy helyre valamit inni meg netezni.


Közben tisztáztuk a másnapi programot: gyereknapot tartunk, átmegyünk a néhány kilométerre lévő Palafolls városka vízi szórakoztató parkjába, a Marineland-ba. Este nem kellett altatni senkit sem, már több mint 36 órája voltunk talpon, gyorsan elaludtunk.

<< Vissza a 0. napra                          Tovább a 2. napra>>

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése